Víziló a Szamosban

Magyary Ágnes regénye könnyed iróniával, olykor groteszk, helyenként szürreálisba hajló humorral kalauzolja végig olvasóját a maga legkevésbé sem tréfás közegén: egy huszadik századi kolozsvári magyar család négygenerációs történetén. A historikus külsőségek formáihoz a tartalmat azonban a regényalakok sorsa, egyéni és közösségi drámáik, összeomlásokat átvészelő életigenlésük szolgáltatja, ahogyan törekszenek, egyensúlyoznak és – ha bele nem halnak – túlélnek tragikus háborúk, vigaszt nem nyújtó békék, zűrzavaros impérium- és rendszerváltások között, melyek menetét olykor még annyira sem tudják követni, mint az abszurd módon megelevenedő figurák: a más időkhöz, erkölcsökhöz és normákhoz szokott királyné-szobor, tábornokfestmény, a repülőre szálló romantikus költőfejedelem, vagy a telek végén csorgó folyóból kifogott álombeli kövér víziló – hogy a családot a századelő óta szolgáló ház városrendezési célú lebontásával, az emlékeket, érzelmeket magukban hordozó limlomok kényszerű leselejtezésével és a kiköltözéssel 1984-re végül mégiscsak utolérje a történelmi végzet főszereplőinket. (Luzsicza István)

KÖNYVEIM

PERITON

Hosszan vívódtam azon, hogy leírjam-e a következő mondatot: A márkiné ötkor elment otthonról. Minthogy a márkiné sohasem ment el otthonról, és főleg nem öt órakor. És így ez teljesen értelmetlennek tűnt. Egy kicsit összezavarodtam. (a történetet újból el kell kezdeni, mert a szerző hülye, a szereplők bemutatása, illetve a szerző elalszik)

AZ ÖRDÖG OPERÁBA KÉSZÜL és más történetek

“Beth 1665-ben lidérces álmot látott. Egy szénaboglyát. Ez volt benne a lidérces. Mert ki szokott szénaboglyákról álmodni? És főleg télen? A szénaboglya egy metafora. Ez most hazugság, csak az elbeszélő akarja összezavarni a jóhiszemű olvasót. Helyesbítés: a szénaboglya egy álom. Nicolaus Beth álma. Ráadásul 1665-ből. 1665 különben sem volt Beth legjobb éve. Az apja teljesen megbolondult. Kitalálta, hogy többet nem támogatja fia, szerinte, hóbortos ötleteit. Beth sok mindent kitalált. Minden évben valami újba kezdett. Egyszer kereskedett, máskor építkezett. Mikor hogy. Az építkezést még valahogy elnézték a finnyás rokonai, hiszen egy főúr akkor főúr, ha költi a pénzét, de a kalmárkodásait már nem tudták lenyelni. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy Nicolaus Beth a szénaboglyával álmodott. Ilyesmi ötszáz évre visszamenőleg nem történt a családjában. Ez szinte bizonyos.”

RÖVIDZÁRLAT AZ ALVILÁGBAN

“Nincs nagyobb illetlenség, mint életről, halálról vagy az időről fecsegni egy regényben. Főleg úgy hogy egyik sem valóságos, hanem csupa kitaláció, amely annyira bevált, hogy azóta mindenki ebből él illetve ír; bár ha alapul vesszük, hogy nem valóságos dolgokról van szó, hatalmas szélhámossággal állunk szemben, körülbelül akkorra átveréssel, mint a szülői érzések. Korunk kitalálta azt a baromságot, hogy a szülőknek szeretni kell a gyerekeiket, és ezzel kényszerpályára állított egy csomó embert, akik egész egyszerűen képtelenek erre az érzésre, de mégis úgy kell tenniük, mintha teljesen odalennének az utódaikért, mindent megtennének értük, miközben legszívesebben feldarabolnák egy baltával, csak hogy erről nem illik beszélni. Ily módon teljes képmutatásra kényszerítjük az egész társadalmat, és ehhez képest az idő, az élet és a halál problematikája okkal ildomosabb regénytémákká válnak, mint az apaság, az anyaság, mivel sokkal kevesebbet kell hazudni velük kapcsolatban.”

VÍZILÓ A SZAMOSBAN

Így kijelenthetjük: az első, aki beköltözött a házunkba, az maga őfelsége volt, akinek a képmását – a korabeli lapok tanúsága szerint – a császár az íróasztalán őrizte. Nem meglepő tehát, hogy a legnagyobb gondunk őfelségével adódott, mert 1984 nem az az évjárat volt, amikor nyugodtan lehetett volna királynékkal az utcán andalogni. Apám azt gondolta, az a legjobb, ha elássuk a kertben. Nagyanyám ezt nem akarta. Szerinte ez az évszázad legostobább ötlete, és elég csak futó pillantást vetni a huszadik századra, hogy belássuk, egyáltalán nem dicsérőleg szólt apám elmeszüleményéről.

“Ez tulajdonképpen a vége ennek a történetnek, de egyszerűen pimaszságnak tűnik úgy kezdeni egy narrációt, hogy szertartásosan jött lefelé a lép­csőkilépőről a dagadt Buck Mulligan, majd ezer oldalon keresztül arról pofázni, hogyan telik egy napja Leopold Bloomnak Dublinban. Ki a fenét érdekel?” (A meghasonlás pokla)

– Magyary Ágnes

ESEMÉNYEK

index

A LÁTÓ nívódíja 2019-ben, december 14-én

60529881_1299614220195203_385093442138537984_o

Beszélgetés a Mersz Klubban a Halszájoptika Műhely keretében (2019, október)

IMG_6947

Víziló a Szamosban című regény dedikálása a Könyvhéten (2019, június)

59039459_345631952752882_8398695589688115200_n

Víziló a Szamosban bemutatása a Magyar Napló Kiadó könyvesboltjában Luzsicza István szerkesztővel és Ernyei-Balogh Júlia fuvolaművésszel (2019, április)