RÓLAM ÍRTÁK

burst

Periton című kötetről

Ma­gyary Ágnes prózája olyan érte­lem­ben ne­vez­hető szokványos­nak, hogy fel­vil­lant­ja a ha­gyományok „erénye­it”, réseit és buk­tatóit, de ugyan­ak­kor szakít is velük, sőt oly­kor iro­ni­kus „hely­zet­be hoz­za” azt. A nar­ratívák iz­gatják leg­inkább, s szin­te azt mond­hat­ni, hogy azok „szintjén” is ma­rad, nem törődik különöseb­ben a tex­tus­sal, a történe­tek szer­kesztésével, össze­il­lesztésével, „meg­csinálásával” stb. Találunk itt naplójegy­ze­te­ket, no­vellát, pár so­ros gon­do­lattöredéket, családtörténeti vo­nat­kozású írást, me­lodrámát, lo­va­gi történe­tet stb., szóval nem is tu­dom mi­lyen műfaji meg­határozás len­ne találó. Tömény köny­vecs­ke an­nak el­lenére, hogy (cím sze­rint) csupán ki­lenc írást tar­tal­maz, ame­lyek többsége aztán résztörténe­tek­re bom­lik, szer­teága­zik, vagy csak egy­szerűen rövid­re zárt kis történe­te­ket so­ra­koz­tat fel. Ez néha a túlbeszélés, máskor a vir­tu­o­zitás érzetét kel­ti az ol­vasóban. (Vári Csaba)

Az ördög operába készül és más történetek című kötetről

Érdekes kísérlet az Apokrif fejezetek J.M. regényéhez. Magyary Ágnes a Szegény gazdagok c. regénnyel bíbelődik, mégpedig abból a premisszából kiindulva, hogy Jókai, amikor megírta Hátszegi Lénárd báró különös történetét, jelentősen eltért a valóságtól, vagyis attól, ami közszájon forgott, illetve amit a családi legendárium őrzött (Jókai a témát erdélyi körútja során „szedte fel”), ezért hát egy későbbi kor szerzője (esetünkben Magyary Ágnes) nyugodtan megírhatja e történet további részleteit, amelyekről Jókai nem beszélt, így az ő regénye szempontjából apokrif történetek ezek, de lehet, hogy az igazsághoz közelebb állnak, mint az alapmű. De persze azt is tudjuk, hogy abszolút igazságok nincsenek, így hát a Magyary-féle változatban egyféle apokrif igazságokat kapunk, melynek során többek között az is megállapíttatik, hogy: „A legnagyobb remekművek mögött a hétköznapok szívszorongató drámái húzódnak meg.” (Zsidó Ferenc)

11 beolvasás0001
bty

Rövidzárlat az alvilágban című regényről

Furcsa, érdekes körhintára ülteti hát Ma­gyary a hőseit és olvasóit, abszurd világban forog ez a körhinta, amely nem a megszokott emberi logika szerint épült fel, legalábbis idegenek abban a hagyományos toposzok, elvek, eszmények. Érdektelenség és kiszámíthatatlanság irányítja az anya taktikáját férjével szemben, az apa­férj hatalommániája végtelen, s a félőrült felnőttek irgalmatlanul vagy hanyag­ közömbösen gyúrják keresztül a gyermeket a húsőrlőn, ami az ő megnevezésük szerint élet. (Hegedűs Imre János)

A Rövidzárlat az alvilágban legfőbb erénye azonban az, hogy a látszat ellenére, a regény mégsem egy horror-mű, amit hosszas ásítások után, nyugodt szívvel félrehajíthatunk a sarokba, sem pedig egy családi pszichodráma – regénybe oltva –, hanem: éppen hogy a szerző stílusa az, ami megemeli a szöveget. De miért is? Azért, mert Magyary Ágnesnek „volt mersze” könnyedén, szellemesen és humorosan írni a pokolról.

Jahoda Sándor

Magyary Ágnes saját bevallása szerint tizenkét évesen írta első történetét. Házi feladatként a szobájukról kellett fogalmazást készítenie, s ő magát a szobát – a ‘kuckóját’ – tette meg elbeszélőnek, annak szemszögéből mondva el humoros észrevételeit. Ahogyan nyilatkozza magáról: Akkor még mit sem tudva az elbeszélői technikákról és a posztmodern irodalomról, az ösztöneim által vezérelve hoztam meg életem első prózaírói döntéseit. Azóta is az abszurd helyzetek, a szürreális látásmód és a humor kíséri munkásságát. Az embert állítja középpontba, és nem hisz a magas művészetek és a szubkultúra éles különválaszthatóságában.

Arany Zsuzsanna